Teljesen véletlenül bukkantam rá a neten erre az eladó, lepukkant bőröndre. Pont arrafelé árulták, amerre a férjemmel volt randevúm, így örvendvén a szerencsés egybeesésnek és a kedvező árnak, lecsaptam rá. A remek kuktaparti (közös főzés/evés profi szakács vezetésével – szuper program, próbáljátok ki! ) után ezzel a ládával utaztunk haza.
Nagyon tetszett benne, hogy fából van (nem a férjem), így simán megfúrható: remek asztal lesz belőle!
Alaposabb átnézés után láttam, hogy sokkal több munka lesz vele, mint amennyit gondoltam.
Rozsdás veretek:
Belül felázott, málló falemezek:
Műbőr borítást leszedtem, lemezkéket eltávolítottam, rozsdátlanítottam a vasalatokat, csiszoltam, fatapaszoltam – még tavasszal. Szép bútorlábakat kerestem a faládához, de csak nagyon drágákat találtam, márpedig nem akartam sokat költeni erre a jószágra.
Közben megkezdődött az építkezés és eltelt a nyár is anélkül, hogy hozzányúltam volna. Becsületére legyen mondva, hogy sitthalmok és gerendák között szépen megvárt, nem lett baja. Egy kistestvérét ezalatt pikk-pakk elkészítettem – ha emlékeztek.
Kibővült ház, új terek, bútorok nélkül. Szükség volt egy asztalra, így újra nekiálltam lábakat keresni.
Olcsóbb volt ezt a hiányos varrógéplábat begyűjteni, mint szép falábakat találni. A célomnak viszont megfelelő. Először lecsiszoltam drótkefével az egészet:
Majd bekentem rozsdavédővel. Itt látható a hiánya: a pedál gyakrabban taposott része letört. Zavar? Nem. Gyerekeim a másik oldalról így is hajtották a kereket veszettül.
A fehér kencétől fekete lett az egész. Sokat gondolkoztam, hogy nekimegyek valami ütős sprayfestékkel: arannyal, bronzzal… de végül hagytam.
Passzol-e így feketén az “asztallaphoz”? Kiderül a következő részből!
