Régen írtam.
Sok-sok-sok bőröndöt pakoltam, cipeltem, fúrtam azóta ki s be. Szép sorjában elő is húzok belőlük ezt-azt, hogy tanulsággal szolgáljak, vagy éppen gyönyörködjetek, esetleg nevessetek.
Pár évvel ezelőtt oviból hazafelé sétálva meglátta kislányom ezt a lomot egy ház előtt:
-Mama, készíts nekem ebből valamit!
Kicsit rozoga volt szegény, meg ronda is. A színes linóleumok különösen igénytelen múltra utaltak, de egy próbát megért. Szétszedtük a kislányommal, csiszoltuktam minden oldalon.
Teljes mértékben a megrendelő elképzelése szerint jártam el. “Legyen citromsárga és férjenek el rajta a kütyük!”
Örült neki a tulajdonos. Egy darabig. A szerkezet nem lett stabilabb, így a magas tartó rúd folyton eldőlt picit (persze ezt segítette a nagy mértékű ütés, nekifutás, felrúgás beltéri házi teszt). Kénytelen volt a gyártó visszahívni a terméket (eltettem a csudába az egészet).
Egy építkezés azonban nagyon sok mindent új megvilágításba helyez – gyakorlatban és elméletben is.
Az új konyhánkba például végre elfértek azok az evőeszközök is, amik eddig egy kis gusztusos bőröndben pihentek ünneptől ünnepig a szekrény tetején.
Mikor az átrendeződés egyik munkában gazdag napján leemeltem ezt a kis koffert, hogy kipakoljak a fiókjából mindent, férjem pedig a tárolóban porosodó kacatokat igyekezett selejtezni (értsd: konténerbe dobálni), akkor a régi citromsárga “polcrendszer” és a kis étkészletes bőrönd meglátta egymást!
Vonzalom, közeledés, együvé válás vágya!
Mi a tearózsa, vagy a 4-es busz Ödönünk számára ehhez képest?
Remélem a fellángolást életre szóló, kölcsönös tisztelet váltja fel, mert az eggyé válás folyamata pillanatok alatt megtörtént, s külső szemlélőként úgy látom, jó hatással vannak egymásra.
A citromsárga szerencsétlenség feláldozta a kapcsolatért gyönyörű lábait (aranyra festve), a tárolódoboz pedig átfúródott, picit kicsinosította magát belül is, s közös életük immár asztalka formájában folytatódik az új nappalinkban. Stencilezésről itt bővebben.
Áldásotokat adnátok a frigyre?
