A farsang a virtuóz kreatív anyukák ünnepe.

Gőz erővel készülnek éjjel s nappal, heteken át. Varrnak, ragasztanak, hegesztenek, magas nyomás alatt, aztán gyermekük tíz percre belibeg az oviba/suliba (esetleg nyer egy tortát, amit szétken a jelmezen) majd lehet menni haza posztolni a képeket.

Persze otthon is lehet játszani maskarában, sőt örökölheti a kisebb testvér is, s ez esetben hosszabb pályafutása van az életmű-gyanús alkotásoknak.

Nekünk is van egy ládányi göncünk már. A vendég gyerekek kedvence.

Én eléggé kampány jellegűen szoktam lelkesedni az ügyért.

Van év, hogy leütöm a kívánt jelmezt a Vaterán és kész.  Máskor meg  én is dolgozok keményen, hogy szemem fénye legyen a legsziporkázóbb a farsangi mulatságon.

Tavaly szégyenszemre én szereztem oklevelet és nem (Aranyhaj) kislányom. Különdíjat kaptam  “jelmezes szülők” kategóriában 6 hónapos várandósan, mert lányos zavaromban azt találtam mondani, hogy hóember vagyok (lehet, hogy a sapkámat az öltözőben kellett volna hagynom?).

 

A  gyermek farsangok azért vidámak igazán, mert mindig találni egy-két fantasztikusan szellemes megoldást a tucat hercegnők és pókemberek között!

Egyszer például feltűnt, hogy a körbe-körbe masírozó kis maszkabálozók között van egy fiúcska, aki a reggel felvett kis melegítőjében rótta a köröket. Apukája teljes nyugalomban állt a szülők között. Nem tudtam mire vélni, hogy szerencsétlen gyereknek miért nem hoztak jelmezt?!

Megkezdődött a “mondd bele szépen a mikrofonba, hogy ki/mi vagy!” sorban állás. Vészesen fogytak a bohócok, rendőrök, királylányok a kisfiú előtt. Mindjárt sorra kerül és csak annyit fog tudni mondani, hogy Feri vagyok! Már a szemceruzát kerestem a táskámban, hogy gyorsan legalább egy betörőt faragjunk  a srácból, mikor az apuka – pókerarccal – fia kezébe nyomott egy füstölőt, előkapott a semmiből (?) egy hűtőszekrény méretű papírdobozt,  és ráhúzta az egészet a gyerekre. Majd rezzenéstelen szakállal beleszólt a mikrofonba:

– Kémény.

Én az apukának ítéltem volna abban az évben a “Chuck Norris” különdíjat. Zseniális megoldás!

Egy hasonló, zajos mulatságon történt az is, hogy egy barátnőm mesélni kezdte, a nagy fia idén maghasadás akar lenni. Én a hangos zenétől nem hallottam jól, magömlést értettem és egyre kerekedő szemmel hallgattam, hogy a család hány tudományos könyvet böngészett át, hogy a jelmez pontos és kellően szemléltető legyen. Csak a történet legvégén mertem rákérdezni, hogy jól értettem-e. De maghasadásként se kutya a feladvány. Szuper anyuka  a barátnőm!

Nem annyira vicces, de le a kalappal azok előtt a gyerekek előtt is, akik hősiesen végig táncikálnak egy farsangi bulit 28 fokos óvodai melegben oroszlánjelmezben vagy bármilyen szőrös, plüss szerkóban.

(A képen tündér helyes gyerek látható és csak a jelmezt illusztrálja! Forrás a kép kattintva érhető el.)

Azok is érmet érdemelnek, akiket az anyukájuk TÉNYLEG hableánynak öltöztetett és uszonyban végződnek a lábaik. Centinként araszolnak szegénykék a táncparketten, a sorversenyekben való szerepléseikről ne is beszéljünk. Melltartójuk pedig- talán anyukáé – köldökig csúszik minden lépéskísérletnél. Kis hősök!

Vigaszdíjat adnék viszont a szó szerint zabálnivaló jelmezeseknek. Nem lennék a helyében annak a pattogatott kukoricának, gumicukornak, akit leeszegetnek társaik, mire a színpadra ér.

De, hogy vád ne érjen, hogy csak másokon köszörülöm nyelvemet, bevallom, én is toltam már ki saját gyermekemmel túlbuzgóságból. (És persze feltételezem, a többi szülő sem szándékosan szívatja a gyerekét.)

A kérés nem kevesebb volt, mint hogy készítsek egy Sissy jelmezt.

Erzsébet királynénk magyaros jellegű, habos, abroncsos ruhái mellett hajával is kivívta az őszinte csodálatot külsejére nézve. Szó szerint hajkoronával rendelkezett, így szőke hajú lánykámnak parókát kezdtem el készíteni. Először egy úszósapkára próbáltam barna fonalat ragasztani, de annyira durván nézett ki, hogy ezt hamar ejtettem. Egy pamut baba sapka hálásabb alapnak bizonyult. Erre ragasztgattam fonalakat, hogy eltakarja a textilt, majd kb. 4 gombolyag fonalat fontam be és varrtam föl a sapkára. Virágokkal díszítettem. Jó néhány órába telt.

Ez idáig teljesen jó, nem?

A Vateráról lőttem egy abroncsos, fehér, fodros ruhát. Géppel varrni nem tudok sajnos, így édesanyám (a hős) a menyecskeruhám maradékából varrt egy mellénykét. Erre a zsinórozást már én öltögettem föl kézzel. Így lett kész a királynői jelmez.

Így, hátulról, egész kis mutatós darab.

Szemből viszont úgy nézett ki lányomon a paróka, mint egy usanka. Háromszor akkora volt benne a feje, mint gyárilag és elmondása alapján igen kényelmetlen is volt. (Személyiségi jogok miatt nem is illusztrálom.) Csúszkált, szúrt, izzasztott. De a gyermeki arany szív és az erőszakos anyai akarat learatta a babérokat: szerencsétlen hősiesen viselte a fejfedőt a felvonuláson. A vetélkedőre végre levettem róla és boldogan libegett gyönyörű ruhájában. Azóta egy unokatestvér is debütált benne Sissyként, de a csodás parókára valahogy ő sem tartott igényt.

A ruha viszont legnépszerűbb darabja volt sokáig a jelmezes ládánknak. Minden vendég kislány fel akarta venni és menyasszonyosat játszani benne.  Mivel potenciális vőlegényként a környéken csupán nagyobbik fiam (10 éves) jöhetett szóba, néhány nászmise után megkért, zárjam el ezt a göncöt, mert elege van a nősülésből. A kérése jogos, téma jegelve.

Figyeljetek jól az idei farsangi mulatságokon!

Kinek ítélnétek az idei Chuck Norris díjat (gy.k..: legfrappánsabb jelmez ötlet)? Várom a javaslatokat!